Kilencedikes dán tanulók fillérekből levezettek egy olyan kísérletet,
ami mögé a hivatalos tudomány máig nem mer felsorakozni.
Wi-Fi router
mellé kerti zsázsát ültettek, ami nem akart kinőni.
Jórészt parttalan vita folyik arról, hogy a korunkban már igen
elterjedt vezeték nélküli eszközök által kiadott rádióhullámok
ártalmasak-e az egészségünkre, vagy nem.
Egy bő évtizeddel ezelőtt még a
televízió, a rádió, az adótornyok és a nagyfeszültségű vezetékek álltak
az ilyen viták középpontjában, manapság azonban sokkal közelebbi
rádiósugárzási forrásoknak vagyunk szinte állandóan kitéve – a
mobiltelefonoknak és a Wi-Fi routereknek.
Saját élményeiből indult ki az az öt, 15 év körüli lány, akik
tudományos kísérletük témájául a mobiltelefon rádiósugárzásának hatását
választották.
Azt tapasztalták ugyanis, hogy ha alvás idejére is maguk
mellé vették mobiljukat és az az éjszaka során a fejükhöz közel hevert
bekapcsolt állapotban, akkor másnap nehézségeik adódtak az iskolában a
koncentrálással.
Innét jött az ötlet, hogy tanulmányozzák a
mobiltelefonok emberekre gyakorolt hatását, de ehhez a dániai Hjallerup
Iskola – ahova a lányok járnak – nem tudott megfelelő forrásokat és
felszerelést szerezni, így végül beérték egy marék növénymaggal és két
Wi-Fi routerrel.
Hat tálcányi kerti zsázsa-magot helyeztek el egy közvetlen
sugárzástól mentes vizsgálati környezetben, hatot pedig két Wi-Fi router
közelében.
Az adóenergiával és a távolsággal kalkulálva úgy
pozicionálták a tálcákat, hogy azok hasonló erősségű sugárzásnak
legyenek kitéve, mint egy mobiltelefonáló.
Tizenkét napon át figyelték,
mérték, fotózták mindkét telepet, és az eredmények magukért beszélnek. A
sugárzásnak kitett magvak közül a legtöbb elpusztult, vagy a fejlődés
már a legelső szakaszban elakadt. A közvetlen sugárzástól mentes
„veteményes” ellenben zöldellt, növekedett és virágzott.
A kísérlet első
helyezést hozott a helyi tudományos diákversenyen és világszerte
felkeltette a kutatók érdeklődését.
Az ember tudatosan nem képes érzékelni a rádióhullámokat, melyek
serege napi rendszerességgel áthalad a testünkön, de (valamilyen)
hatásuk biztos van ránk. Ugyan már hosszú évek óta használnak
mobiltelefonokat és Wi-Fi routereket is emberek milliárdjai, mégis,
eddig egyetlen, a kérdésekre választ adó, átfogó és hiteles tudományos
kísérletsorozat és elemzés sem látott napvilágot a témában.
A
kutatóintézetek hagyományosan csak a rádióhullámok sejtekben okozott
hőmérséklet-növekedésével kapcsolatban publikáltak eredményeket, de ez
talán épp a legelhanyagolhatóbb aspektusa lehet a rádióhullámok
élővilágra gyakorolt hatásának.
Bizonyára sokakban felmerül a gyanú, hogy a technológiai cégektől
általában korántsem független kutatók és laborok nem biztos, hogy
megengedhetnék maguknak, hogy kimondják: a mobil vagy a W-Fi router
használata valamilyen mértékben és módon káros.
De ha mégis így lenne,
vajon hányan akarnának vagy tudnának lemondani a használatukról?
Forrás: www.dr.dk
DE, nem kell lemondani a használatukról, mert lehetőség van az SHS védelemmel - mobilra, számítógépre, autóba, illetve az egész lakó-, illetve középületekre - kiterjeszteni a SUGÁRZÁSMENTES területet.
Bővebb információ itt az oldalon, valamint a felső menüpontokban.
Vagy:
06-20-254-65-54
06-70-322-63-61
illetve
facebook.com/sugarmentesen
sugarmentesen.blogspot.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése